Hát erre a kérdésre kimondottan egyszerű a válasz. Nyilván csak olyannal kötjük össze az életünket akit szeretünk és vele szeretnénk leélni az életünket. Legalább is normális és ésszerű esetben. Ha az esküvő előtt felmerül bennünk ez a kérdés akkor miért akarjuk egyáltalán a házasságot a másik féllel?

Az ember normális esetben azzal köti össze az életét, akiről biztosan tudja hogy ő az igazi, a lelki társa. A házasság egy komoly lépés az ember életében és ahhoz hogy két ember boldogan leélje egymással az életét, nem is feltétlenül szükséges, de ha mindenképpen ezt szeretnék, választottunk olyan ember legyen, aki biztosan áll mellettünk.

Tehát csak azért, mert tombolnak az érzelmeink egy pár hetes hónapos randi, együttlét után ne adjuk fejünket házasságkötésre, csak ha teljesen biztos már ekkor az, hogy az illető az életünk társa. Igen. Szándékosan írtam ezt a kifejezést, mivel a “szerelme” nem feltétlenül egyezik meg a társa fogalommal. Mivel a társ szó tulajdonképpen mindent magában foglal. Barátot, szerelmet, lelki társat.

Egy életre szóló kapcsolat, amelyet bizonyára sokkal komolyabban vennének, ha nem lenne lehetőség a válásra.

Párom házasodni szeretne, én nem, de ettől még szeretem

Azt feltétlenül érdemes tudni, hogy egy kapcsolatot nem a papírok tesznek. Két embert nem papírok, meg az eskü köt, hanem az egymás iránti elkötelezettségünk, szeretetünk, megbecsülésünk és bizalmunk. Így, ha házasságkötés után megromlik a kapcsolat, az nem azért van, mert átok ül a házassági anyakönyvi kivonaton vagy bármin. Egész egyszerűen csak arról van szó, hogy bepánikoltunk. Ez nem jó ötlet. Minek megrémülni, ha tudjuk azt, hogy a lelkünk társa lett a férjünk vagy feleségünk. De, ha nem vagyunk biztosak döntésükben, inkább ne erőltessük.

Nem az a lényeg hogy mi is “klubtagok” legyünk, hanem az, hogy olyan embert válasszunk társnak, aki tényleg megfelelő a számunkra. Senki nem sürget és az erőltetésnek sem szabad engedni. Ilyenkor nyugodtam válasszuk az önző opciót és törődjünk azzal hogy nekünk mi a jó, hogy minket mi tesz boldoggá. Sajnos sok neveltetés és vagy kultúra tönkre teszi a valódi egymásra találás szépségét azzal, hogy egy kijelölt embert választ társul, azonban senkinek sem kötelező eleget tenni hiszen mindenki rendelkezik saját akarattal és joggal hogy eldöntse számára mi a jó.

További bejegyzések