Bármennyire is igaz a mondás, hogy az ellentétek vonzzák egymást, azért az nem árt, ha a párnak van legalább egy olyan közös érdeklődése, amit igenis tudnak együtt végezni. Ha feltesszük például, hogy mindkét fél szereti az autókat, a sebességet és a száguldást, akkor már számtalan közös autós program közül válogathatnak kedvükre.

Nyaranta sok helyen szerveznek autós találkozókat, melyeken a különböző márkák szerelmesei jelennek meg. Itt bőven akad mit nézni mindkét félnek, még akár ki is próbálhatják a járgányokat, vagy csak fényképezkedhetnek velük. Később visszanézve ezeket a képeket egy kellemes emlék lehet a sok közül.

Ha esetleg az extrémebb hobbik rajongói vagyunk a párunkkal, akkor elmehetünk go-kartozni, paintballozni, vagy egyre divatosabb a lézer harc is, és sok hely nyílt manapság, ahol aztán kitombolhatják magukat kedvükre lövöldözve, mert úgy sem esik senkinek sem túl nagy baja.

A versenyszellem is kijöhet a párokból, aminek aztán vagy egy kis vita kerekedhet, vagy a másik nagyra értékelése és megbecsülése is előtérbe kerülhet. Nincs is jobb annál, mint mikor egy győztes verseny autózós körből a párunk karjaiban ünnepelhetünk, miközben fürdőzhetünk csillogóan büszke tekintetében.

Egyszerű közös programok 

Persze nem muszáj mesterlövészeknek lennünk, ahhoz, hogy kitűnő közös programot szervezzünk a párunkkal. Elég, ha van egy film, ami mindkettőnket érdekel, és akkor máris irány a mozi. Szerencsére már itt is válogathatunk milyen típusú moziba is akarunk menni, a hagyományostól, egészen a luxus kényelmes fekvő székes verzióig. A 3D, 4DX és társairól már nem is beszélni.

A szórakozó helyek is bőségesen kínálják, aminél választékosabb felhozatalt. Ma már minden féle igényt ki tudnak elégíteni zenében, a latintól a retróig mindenütt. A közös táncórákról nem is beszélve, ha mindketten szeretnénk valami új mozgást tanulni.

Maradhatunk otthon is, és főzhetünk egy fincsi vacsorát, vagy kártyázhatunk, és más társasjátékok is végtelen számban a rendelkezésre állnak. Régen volt divatos, de azért vannak még párok, akik megteszik, hogy együtt olvasnak. Együtt olvasás alatt lehet érteni, hogy külön könyveket, de mégis egymás mellett, vagy azt is, hogy az egyik fél felolvas a másiknak.

Igazán intim együttlét lehet az olvasásnak ez a formája is, hiszen nagyon meghitt pillanatokat élhetünk át (vágykeltés) egy ilyen élmény közben. Átjárja a szeretet az egész szobát ilyenkor, hiszen ezt kicsi gyerekkorunk óta hordozzuk magunkban.

További bejegyzések