Ma már jóval nehezebb összehangolni egy párkapcsolatot, mint régebben. Sokan azért vannak már régóta egyedül, mert a munkájuk vagy az életmódjuk egyszerűen annyira eltér az átlagostól, hogy nem tudnak vagy nem akarnak ezzel terhelni senkit.

Természetesen ez számos módon megmutatkozhat. Lehet szó egyedi munkabeosztásról, hiszen már nemcsak a több műszakos és a 8-16 óráig tartó munkabeosztás létezik. Megesik, hogy folyton utazunk, ezért nehéz működtetni egy párkapcsolatot, de vannak olyanok, akik mondjuk csak éjjel dolgoznak, mert ezt követeli meg a munkájuk.

Megeshet az is, hogy egy alternatív életmódon éltünk, mondjuk, környezettudatosak vagyunk, és nem használunk csomagolást, hogy csökkentsük az ökológiai lábnyomunkat, de eltérő étkezési szokásaink is lehetnek, mint a vegán, a vega vagy a ketogén életmód. Persze a párkapcsolat elején, amikor ismerkedünk, ezeket a dolgokat már előre elmeséljük a másiknak, hiszen ez alapján is kiszűrjük, hogy a másik mennyire tud majd alkalmazkodni az életmódunkhoz, de az is előfordulhat, hogy több évnyi együttélés után változik az életmódunk.

Az eltérő étkezési szokásokat talán a legegyszerűbb összehangolni

Az eltérő étkezési szokások összehangolása talán a legkönnyebb, hiszen ebben az esetben bizonyos ételekről mondjuk le, illetve helyettesítjük azokat. Ebbe csatlakozhat a párunk, de sosem kötelező ezt megtenni. Külön főzni sem annyira bonyolult, mint elsőre hangzik. Érdemes megtalálni azokat az ételeket, amiket az életmód alapján mindketten mehettünk, így sokkal egyszerűbb lesz az életünk.

Persze, ha friss kapcsolatról van szó, akkor sokan ez alapján is választanak, például az állati fehérjét nem evők közül sokan vannak, akik eleve kizárják a húsevőket, vagyis nem is jönnek össze olyannal, aki húst eszik.

A munkát már egy kicsit nehezebb lehet összehangolni, főleg, ha ezt egy stabil párkapcsolatban élőknek kell megtenni, ugyanakkor akik már régóta együtt vannak, törekedni fognak rá, hogy együtt is maradjanak, így az alternatív egy egyedi életmódra előbb találnak megoldást.

További bejegyzések